Emlékversek 2 rész

Emlékvers

  Az ibolya a reménység jelképe,
E pár sor egy fiú emléke.
E pár sort írom csupán,
Egyet szeress, de igazán.
Szíved annak add, ki megérdemli,
Nem annak, ki azt összetépi.
Elmondom, jaj nehéz, amit érzek én,
Pedig annyi az egész, hogy szeretlek én.
Ne keresd a kincset, csak a hű szívet,
Ha azt megleled, boldog lesz az élted.
 

Hallgass a szív szavára,
Mindent utána tégy,
Szeresd, kit szeretni tudsz,
Mert csak azzal leszel boldog.
Csak hűtlen sose légy.

Szép az élet, szép is lehet,
Hogyha két szív hűen szeret.
De a hűség ritka madár,
Egyik ágról a másikra száll.

Legyen életed viruló,
Mint egy szép kikelet.
Három csillag vezéreljen,
Hit, remény és szeretet.

A levelem bezárom,
egy kis arany kulccsal,
Ha igazán szeretsz,
nyisd fel ezer csókkal.

Orgonavirágzás, örök szerelem,
Tekints fel az égre, szép szerelmem.
Ajkadon elnémul minden kis panasz,
Te vagy a mennyország, te vagy a tavasz.

Evezz az élet tengerén,
Zátony nélkül a tenger sík vizén.
Ringjon a csónakod a hullámos habokon,
Találkozok veled egy szép napon.

Tekints fel az égre, mert ott az Isten maga,
Ki megtanít szeretni, de feledni soha.
Ne tárd ki a világ előtt gyenge kis szívedet,
Boldog a Földön csak az lehet, ki igazán szeret.
Fájni kell a szívnek, ha igazán szeret,
Mert fájdalom nélkül szeretni nem lehet.
Mert szeretni egy pillanat is elég,
De téged elfeledni egy élet is kevés.


Búcsúzom tőled, szép szerelmem,
Búcsúzom tőled, az Isten áldjon meg,
Igyekszem téged elfelejteni,
Titokban érted könnyet ejteni.


A rózsaszín álmok között,
Mely merengve altat el,
Ne hidd, hogy minden való lesz,
Melyért úgy lángol a kebel.
Higgy, Remélj, de sorsod ne áldozd fel álmokért,
Mert kínos lesz az ébredés, ha majd az álom véget ér.
Elmondom, hogy téged nagyon szeretlek,
Akármi is jöjjön, sose feledlek.
Messze vagyok tőled, nagyon messze távol,
De ha szíved szeret, megtalálhatsz bárhol.



Szép a tavasz, szép a nyár,
Szép az, aki párral jár.
Én is járnék, de nem lehet,
Mert távol vagyok tetőled.




Nyáron nyílik, ősszel hervad a virág,
Az én szívem oda vágyik tehozzád.
Ne tudja meg ez a világ, csak az ég,
Hogy a szívem érted dobog, érted ég.


Az árvácska szép virág,
Téged látni boldogság.
De én boldog nem vagyok,
Mert tetőled távol vagyok.


Én a rózsa, te a fája,
Együtt fáj az élet fája.
Ha az élet kettészakad,
De a szívünk együtt marad.

Csendes ki kápolnába
Ereszkedjél térdre
És kit jobban szeretsz
Imádkozzál érte.
Forró szeretet fűz hozzád egyedül,
Úgy érzem, mást szeretni nem tudok,
Ha rád nézek, szívem megenyhül,
Ha tudnál szeretni egy életen keresztül.



Szeress szívből egyet,Az is szeretni fog tégedet.
Mert boldog csak az lehet,
Kinek szerető szíve csak egyet szeret.



Légy szerény, mint az ibolya,
Hogy mindenki azt mondhassa,
Kedves kislány, barátságos,
Hasonlít az ibolyához.



Az erdőben álldogálva,
Neved vésem be a fába.
De azt idővel belepte a moha,
De én a szívedet nem feledem soha.
Volt-e már a szívedben fájdalom,
Sírtál-e néha egy régi bús dalon?
Ha még nótán nem könnyeztél igazán,
Talán nem szerettél szívből igazán.


Ha majd messzi tájról kapsz egy üzenetet,
Gondolj vissza arra, ki téged el nem feled.
Öröm és boldogság legyen mindig veled,
Soha el ne feledd, ki ezt írta neked.


Ha megcsalnak téged,
Mint ahogy te engem,
Eszedbe fog jutni
Az én megcsalt szívem.


Kis szobában este, ha lefekszel,
Gondolatod olykor messze téved.
Fehér kis párnád magadhoz szorítod,
És azon töprengesz, hol van a galambod.



Sokáig törtem azon a fejem,
Hogy hogy írjam e levelet.
Végre eszembe jutott egy kívánság,
Legyen életed vidám, öröm és boldogság.
Ha minden elhagyott, boldogság és remény,
Hidd el, hogy akkor is szeretni foglak én.
 

Elvittek tőled messze távolba,
Nem tudom miért nem válaszolsz lapomra.
Vagy talán van más, aki szeret,
Írd meg, és én eldobom a szíved.

Ha az úton látsz egy letört virágot,
Gondolj a szerelmedre, ki nagyon imádott.
Imád az még most is nagyon téged,
Mért nem viszonzod a szerelmet nékem.


Üdvözletem küldöm a virágillat szárnyán,
Legyen az életed tündöklő szivárvány.
Utadra az élet virágot hintsen,
Édes kicsi Annám, áldjon meg az Isten.


Légy boldog az életbe,
Virulj, mint a rózsa.
Ki e pár sort írta,
Ne feledd el soha.



Mint a fakadó rózsabimbó,
Élted úgy viruljon.
Szívedből az én emlékem
Soha el ne múljon.


Tavaszi ibolya szép virág,
Téged látni boldogság.
De én boldog nem lehetek,
Mert tetőled távol lehetek.




Hej de messze vagyok tőled,
Még is mindig álmodok felőled.
Messze vagyok, de soha nem feledlek,
Mert én téged szívből szeretlek.


Te vagy az éltem fénylő sugara,
Te vagy a szívemnek szerető angyala.
Szívednek szépsége ragyog szívembe,
Életed jelképe áll most itt előttem.




Nem bánom én akár mit is beszélnek,
Nincs értelme nálam semmiféle beszédnek.
Nem hiszek én másnak, csak a szívemnek,
Az pedig e szót suttogja, hogy: Szeretlek.


Messze idegenbe vadregényes tájon,
Nekem is van egy hervadó virágom.
Hullajtok is érte titokba sok könnyet,
Azt csak a jó ég tudja, látlak-e még többet.


Most már édes minden perc,
Mind a várakozásnak szentelem.
Boldoggá tesz majd az a pillanat,
Mikor viszont láthatlak.
Maradj te csak egyszerű virágnak,
Szerénynek, mint az ibolya.
Ifjú szíved derült virágát,
Ne add semmiért oda.

  

Elválaszt bennünket egy idegen táj,
Feledni téged úgysem tudlak már.
Ha távolból is igazán tudsz szeretni,
Akkor én se tudlak többé feledni.

Távol tőled, szomorú az élet,
Nem lehetek boldog én csak véled.
Te vagy az én szívem párja,
Érted ömlik könnyeimnek árja.

Rózsát, ha leszakítsz, vigyázz a kezedre,
Szerelmed, ha boldog, vigyázz a szívedre.
Ne ölelj, ne csókolj, akit nem szeretsz,
Mert csak te tudod, kiért fáj a szíved.
 

Mióta megláttalak, rabod lettem néked,
Bárhová visz a sors, nem feledlek téged.
Orgonafa árnyékába esküszöm én néked,
Így még soha senkit nem szerettem, mint téged.

Egy szép nyári napon nézz fel az égre,
Gondolj egy barna fiú szerető szívére.
Ne gondold, hogy ez a fiú meg fog téged csalni,
Inkább a csókodért képes lesz meghalni.

Ne feledj a szenvedés zajában,
Ne feledj az öröm mámorában.
Ne feledd, miként kel fel a nap az égen,
S emlékem szívedbe örökké éljen.
Ha minden elhagyott, többé ne remélj,
Hidd el, akkor is szeretni foglak én.

Emlékül küldöm az életem titkát,
Két szív, ha egymásra talál,
Elérjük a boldogság útját.

Te voltál az első kit szívembe zártalak,

Te voltál, ki elraboltad szép ifjú vágyamat.
Te vagy, kit igazán tudok szeretni,
És soha el nem tudlak feledni.
Élj a világ szép kertjében,

Élj szép boldog napokat,
El ne feledd, hogy ki írta
Emlékül e sorokat.

   
Legyen a szíved egy zárda,
Idegenek előtt bezárva.
És ha zörget valaki,
Csak a rácson kukkants ki.
De ha jön az igazi,
Nyisd a kaput sarkig ki.

Szemednek fénylő sugarát
Elmerengve nézem át.
Rajtad kívül szeretni nem tudok,
Elfeledni téged képes nem vagyok.
Te vagy az én reménységem csillaga,
Legyen az életed egy kinyílt rózsafa.
Emlékemet csak úgy tudod, ha a
Kezdőbetűket lefele olvasod.

Kedves légy mindenkivel,
De őszinte kevéssel.
Bizalmas csak eggyel,
Kit a szíved legjobban szeret.

Nem törődöm a világgal, nem törődöm mással,
Tele van már az én szívem sok-sok csalódással.
Üthet rajtam minden ember, ha akar százat is,
Csak a kezed, kicsi kezed simogassa meg orcámat.





Emlékversek 3 rész