2011. március 1., kedd

Rövid Napi pozitív gondolatok



Pozitív Pozitív gondolatok

Amikor a "panasz-dumát" kikapcsolod a fejedben, rájössz,hogy a valódi éned képes szembenézni mindazzal, amit az élet felkínál neked.

“Általában az az ember jut a legmesszebb, aki hajlandó merni és csinálni. Egy óvatos hajó soha nem jut messze a parttól.” (Dale Carnegie)

Amikor úgy érzed hogy, főnökeid,tanáraid vagy szüleid minden terhet rád rónak,örülnöd kell.Hisz ez jelenti azt hogy,szükségük van rád!
Ne hagyd, hogy azok az emberek, akik haboznak melletted lenni, túl sokáig időzzenek az életedben és a szívedben.

Vannak nehéz utak, de hitben megjárhatók: mondj rájuk "áment" ,s ha Isten néha nemet mond is, hidd el,hogy azzal áld meg. (Füle Lajos)

A boldogság olyan ajtókon érkezik, amikről nem is sejtetted, hogy nyitva hagytad!´ ( sajt)

“A negatív gondolkodás határt szab a teljesítménynek. Ha viszont ezt megfordítjuk, akkor a lehetetlen hirtelen nagyon is elérhetővé válik.” (Amby Burfoot)

Az élet egy nagy kaland, és a problémák csupán lehetőséget kínálnak számunkra, hogy megmutassuk, hogy mire vagyunk képesek. Kerstin Gier

Kedvességgel és jószándékkal hamarabb célhoz lehet érni, mint dühhel és erőszakkal.
“A világ amit teremtettünk a gondolkodásunk eredménye; nem lehet megváltoztatni gondolkodásunk megváltoztatása nélkül.” (Albert Einstein)

Magamat kizárom, szívemet kitárom, És ma is odakiáltom, Hogy nincs a helyzetemben semmi - de semmi! -, Amit ne lehetne kissé jobbá tenni. Rapülők

" A mosoly semmibe sem kerül, de sokat ad! "

„Vannak, akik mindig morognak, mert a rózsának tövisei vannak. Én hálás vagyok, hogy a töviseknek vannak rózsabimbói.”

Az élet nem egy megoldandó probléma, hanem egy megtapasztalandó valóság.“Az optimista két garassal a zsebében is úr. A pesszimista tele páncélszekrénnyel is senki.” (André Kostolany)

Egy mosoly, amit kéretlenül, önzetlenül adnak, megváltoztathatja a napodat. Akár az egész életedet is.

"Amikor az igazság és a tévhit tisztességes küzdelmet vívnak, az előbbi mindig erősebbnek bizonyul az utóbbinál." -ismeretlen

Emeld fel a tekinteted! Húzd ki magad! Képes vagy rá. Ha sötét is van, mindig lesz új reggel… Tartsd életben a reményt!Jesse Louis Jackson

"Nincs hópehely, amelyik felelősnek érezné magát a lavináért"

Csak azt az életet érdemes végigélni, amelyet másokért élünk. (Albert Einstein)
"Nem az a tény tesz boldoggá, hogy mid van, ki vagy, hol vagy mit csinálsz - csakis az, hogy mit gondolsz minderről."

"Na szóval szeretlek én élet, mert te olyan jó vagy hozzám. Ha néha el is vettél, később mindent bepótoltál." (Quimby)

A boldogság különös dolog: ha megosztjuk másokkal, megsokszorozza önmagát. /Paulo Coelho - A Piedra folyó partján ültem és sírtam/

"Megtanultam, hogy az emberek elfelejtik, amit mondasz és elfelejtik amit teszel. Az egyetlen dolog, amire emlékezni fognak az, hogy milyen érzéseket váltottál ki belőlük. " Maya Angelou

“Amit meg kell tanulnunk, az mindig ott van a szemünk előtt, csak alázatosan és figyelmesen körül kell néznünk, hogy meglássuk mit akar tőlünk az Isten, és melyik a legjobb lépés amit a következő pillanatban tehetünk.” 
(Paulo Coelho – A Zahír)



Hogy mit kell tenni, azt sokan tudják. Hogy hogyan kell tenni, Az kevés embert érdekel. S még ennél is kevesebb az, Aki meg is meri tenni. Sri Chinmoy

Választhatsz hogyan éled az életed.Élhetsz úgy hogy nem hiszel a csodákban,de élhetsz úgy is mintha minden pillanat maga volna a csoda/Albert Einstein/

Nem érdemes az embernek magát stresszelni, mert vagy van egy problémára megoldás, és akkor miért izgatod magad, vagy nincs és akkor is minek? (Dalai Láma)

Az anyáknak megadatott az emberiség által ismert legnagyobb kincs: a tudat, hogy jobbá tehetik valaki másnak az életét.

“A negatív gondolkodás határt szab a teljesítménynek. Ha viszont ezt megfordítjuk, akkor a lehetetlen hirtelen nagyon is elérhetővé válik.” (Amby Burfoot)
A múltnak kútja , a jövőnek titka van és jelen az egyetlen, amit te alakítasz

Ha valamikor nem viszonozzák a mosolyodat, legyél nagylelkű és küldj annak az embernek még egy mosolyt. Mert senkinek sincs akkora szüksége egy mosolyra, mint annak , aki nem tudja, hogyan kell mosolyogni másokra

"Amit érzel, az csak neked fontos. De az, amit teszel azokkal az emberekkel, akiket szeretsz-ez az egyetlen dolog, ami számít.. "

"Amikor előttünk a nagy kincs, sosem ismerjük föl. És tudod, miért? Mert az emberek nem hisznek a kincsekben."

Pont jókor jössz, mert ez a nap legjobb része. - Melyik az a rész? - Az, amikor te meg én mi leszünk.
“A sors talán azt akarja, hogy sok nem megfelelő emberrel találkozz mielőtt megismered az igazit, hogy mikor ez megtörténik igazán hálás legyél érte.” (Paulo Coelho)

“Az, hogy milyen a boldog ember élete, gondolatai milyenségén múlik: így hát ügyelj erre! Ne fogadj be sötét, negatív gondolatokat.” (Marcus Aurelius)

A LEHETŐSÉG azokkal táncol, akik már a táncparketten vannak. (H. Jackson Brown, Jr.)

Egy mosoly mögül sokkal szebb hely a föld mint amúgy.

Ne menj el a lehetőségek mellett, mert azok talán sosem kínálkoznak mégegyszer.
Hiszek a szerelemben. Mi másért vetettem volna bele magam olyan gyakran? Soha nem tartott sokáig, és ilyenkor a szívem megszakadt, vagy bezárult. De ez nem akadályozott meg abban, hogy legközelebb újra megnyissam. Aztán újra és újra.

A felnőttek maguktól soha semmit nem értenek meg, a gyermekeknek pedig fárasztó mindent újra meg újra megmagyarázni nekik.

“Az élet nagy titka az, hogy nincs nagy titok. Bármi legyen is a célod, elérheted, ha hajlandó vagy érte tenni.” (Oprah Winfrey)
Honnan tudod, kiben bízz? Ki az, aki bármit megtenne érted? Nem az, aki szép szavakkal ígér, hanem aki veled tart oda is, ahová csak kevesen. A zord sziklaszirtekhez vezető ösvényen is, ahonnét veled ugrani sem habozik.
A boldogság olyan ajtókon érkezik, amikről nem is sejtetted, hogy nyitva hagytad!" ( sajt)

“Jó dolog, ha néha minden támaszték kidől alólunk. Ilyenkor láthatjuk, hogy mi kő a talpunk alatt, és mi homok.” (Madeleine L’Engle)

“Az élet túlságosan rövid ahhoz, hogy huzamosabb időn át haragudjunk az emberekre, és mindent elraktározzunk, ami fáj.” (Charlotte Brontë – Jane Eyre)

“Sohasem veszíthetjük el, amiben egyszer örömünket leltük. Mindazok, akiket mélyen szeretünk, részünkké válnak.” (Helen Keller)

“A boldogságot nem lehet ajándékba kapni. Egyetlen titka: adni, mindig csak adni, jó szót, bátorítást, mosolyt, hitet, és sok-sok önzetlen, tiszta szeretetet.” (Goethe)
Ha mindig azt teszed, amit mindig is tettél, akkor mindig azt kapod, amit mindig is kaptál. Ha az, amit teszel, nem működik TÉGY VALAMI MÁST!

“Ne a külsőt nézd, az megtéveszthet. Ne a gazdagságot nézd, az elveszhet. Keress valakit, aki megnevettet, mert gyakran egy egyszerű mosoly a legsötétebb napot is bearanyozhatja. Keress valakit, aki a szívedben mosolyt kelt.”


Lehet, hogy hosszú távon a pesszimistának van igaza, de az optimista jobban érzi magát közben. Daniel L. Reardon

“Az egyik percben nincs semmid, a másik percben meg többet kapsz, mint amit el tudsz fogadni.” (Paulo Coelho)
Ha süt a nap, a meleg sugarakat élvezd, ha esik az eső, akkor pedig örülj az ázott föld illatának, és annak, hogy másnap minden élénk zöld lesz!

Akiket a legbehezebb szerteni, azoknak van a legnagyobb szükségük a szeretetre.

"A legvégén nem az fog számítani,hogy mennyi év volt életedben,hanem hogy mennyi élet volt éveidben" //Abraham Lincoln//

"A világ csak annyival tartozik neked, amennyit hajlandó vagy rajta behajtani. A behajtás módja pedig a kívánságaid valóra váltása."



Ne higgy annak, aki azt mondja, nem vagy rá képes! Ha van egy álmod, ne mondj le róla! Ha valaki nem tud valamit, azt szeretné, ha te sem tudnád. Ha akarsz valamit, tegyél érte! (A boldogság nyomában c. film)

„A barátság igazi dicsősége nem az egymás felé kinyújtott kéz, nem a kedves mosoly, nem is a társaság öröme, hanem a lelki-szellemi megvilágosodás, amelyben részed lehet, amikor rádöbbensz, hogy egy embertársad hisz és bízik benned!” (Ralph Waldo Emerson)

Lehet , hogy álmaid meghaltak, de Isten szebbet álmodik rólad! A te dolgod, annyi, hogy felismerd ezt az álmot, és ne a magad feje után menj,ami rosszat hoz.
Az életben szükségünk van a rossz pillanatokra hogy,értékelni tudjuk a jót.Mert ha mindig minden úgy alakulna ahogy szeretnénk nem tudnánk mit jelent boldognak lenni.

“Ha szeretet van az életünkben, az pótol ezernyi dolgot, ami hiányzik. Ha nincs szeretet, mindegy, mink van, az sosem lesz elég.” (Dan Millman)

“A boldogságot nem lehet ajándékba kapni. Egyetlen titka: adni, mindig csak adni, jó szót, bátorítást, mosolyt, hitet, és sok-sok önzetlen, tiszta szeretetet.” (Goethe)

Keresd meg szt az embert,aki mosolyt csal az arcodra,mert csak egyetlen mosoly kell ahhoz,hogy fantasztikussá tegyen egy rossz napot.Találd meg azt,akitől a szíved mosolyogni fog!(Paulo Coellho)

“Mi az, ami képessé tesz bennünket, hogy elérjünk egy célt, egy álmot? Csak ez a kis szó: akarom. Nincsenek leküzdhetetlen akadályok, csak emberek, akik nem hisznek az akadályok legyőzésében.” (Kurt Dimberger)

Ha szorult helyzetben vagy, minden összeesküdött ellened és úgy tűnik, már egy percig sem bírod tovább, akkor tarts ki, akkor ne add fel, mert ez az a pillanat, amikor megfordul az ár. (Elbert Hubbard)

 “Az élet attól izgalmas, ha új dolgokat teremtünk. Ha folyton a biztonság után kutatunk, az elsorvasztja életerőnket.” (Andrew Matthews: Élj vidáman)

“Amikor a változás szelei fújnak, a kétkedők falakat húznak föl, az optimisták pedig vitorlákat.” (ismeretlen)

Jó, mikor hisszük még, Lehet olyan a világ, Amilyet szeretnénk. Hidd el, a hajnal attól szép, hogy minden éjben ott lapul Az örök sötétség. Zorán

Soha ne add fel!Hinned kell önnmagadban,hiszen képes vagy kitüzött céljaidat elérni, ha képességeiddel összhangban vannak!Légy türelmes és kitartó!
" Bármi legyen is a kincsed, úgy tartsd kezedben, mintha vizet tartanál. Mert, ha megszorítod, eltűnik. Ha kisajátítod, tönkreteszed.Tartsd szabadon, és örökre a tied marad! "A.D.M. :-)

Ha megdicsérsz valakit, attól te is boldogabbá válsz. A dicséret a pozitív dolgokra összpontosít, és amikor pozitív dolgokra gondolsz, az élet szebbnek tűnik. Andrew Matthews

Azt mondják a "bölcs ember a sziklára építi házát".Az én házam homokra épült,tudom lassan össze omlik,de nem adom fel soha.Majd kimászok a romok alól és építek másikat. /Gy.Ildikó/

Ha megdicsérsz valakit, attól te is boldogabbá válsz. A dicséret a pozitív dolgokra összpontosít, és amikor pozitív dolgokra gondolsz, az élet szebbnek tűnik. Andrew Matthews

“Mindenik embernek a lelkében dal van, És a saját lelkét hallja minden dalban, És akinek szép a lelkében az ének, Az hallja a mások énekét is szépnek.” (Babits Mihály: Második ének)

A nevetés az élet sója. Nevessetek a tévedéseiteken, de okuljatok belőlük, űzzetek tréfát a megpróbáltatásaitokból, de merítsetek erőt belőlük, a nehézségeket tekintsétek vidám játéknak, de küzdjétek le őket!

Napoleon Hill: Figyeld, hol válik keménnyé a haladás, és látni fogod, hogyan haladnak a kemények!

Senkiről sem akarok rosszat mondani és minden jót el akarok mondani, amit bárkiről tudok. (Benjamin Franklin)

„Az élet nem főpróba, hanem előadás. Minden élesben megy, nincs módod javítani. Ma dől el minden, tessék komolyan venni a napjaidat.” (Moldova György)

„Az életünkben két dolog tart rabságba minket,a félelmeink, és a vágyaink. Ha ezt felismerjük az életünk gyökeresen változik a szabadság irányába.

"A bölcsnek nincs szüksége tanácsokra, a bolond pedig úgysem fogadja meg." Benjamin Franklin



Létezik egy megfoghatatlan ajándék, amely többet ér, mint bármi, amit a kezünkbe foghatunk. Ezt nevezem önmagunk odaajándékozásának vagy jelenlétünk ajándékának. (Gary Chapman)

"Nincs a balszerencse elleni védekezésnek semmilyen jobb módszere, mint a humort szokássá tenni. " (Thomas W. Higginson)

Bármilyen félelmet le tudsz győzni, ha erre felkészíted a tudatodat. Emlékezz, a félelem nem létezik máshol, csakis a tudatodban! (Dale Carnegie)

 Vannak ellenségeid? Jó. Ez azt jelenti, hogy valamikor, valamit felépítettél már az életedben. (Sir Winston Leonard Spencer Churchill)
"Ha azt nézed, hogy mi az amid VAN az életben, abból mindig egyre több lesz. Ha azt nézed hogy mi az ami hiányzik az életedből, soha sem lesz elég semmiből." (Oprah Winfrey)


"A békét akkor érhetjük el, ha nem várunk el semmit a világtól, hanem csak adjuk, adjuk és adjuk, feltétel nélkül, amink van, és amik vagyunk." Sri Chinmoy


“Amit magadról gondolsz, hozzád tartozik; amit másokról gondolsz, az is hozzád tartozik. Amit rólad gondolnak, azzal semmi dolgod, ha meg akarod őrizni lelked békéjét.” (Tatiosz)

 Sose búcsúzz el végleg. Aki egyszer fontos volt neked, úgyis visszatér az életedbe. Mindig hagyd nyitva magad mögött az ajtókat. Sose tudhatod, mikor lesz szükséged rá, hogy újra belépj rajtuk.

“… a változások csak akkor következnek be, amikor valami olyat teszünk, ami abszolút nem illik bele az általunk megszokott világba.” (Paulo Coelho: A portobellói boszorkány)

 "Ne állíts fel sehol akadályokat. Légy mindig nyitott folyosó, ne legyenek rajtad sem zárak, sem ajtók, ne legyenek benned zárt kapuk. És akkor lehetséges a szeretet. Ha két középpont találkozik, ott a szeretet. " ( OSHO )

Törődés az emberiséggel és annak sorsával – ez álljon az érdeklődése középpontjában minden technikai erőfeszítésnek. (Albert Einstein)

Énekelj, mintha senki sem hallana. Táncolj úgy, mintha senki sem látna. Mosolyogj, mintha semmi sem fájna. Élj úgy, mintha nem lenne holnap.

Tartsd magad a legjobbnak, és tied lesz a legjobbnak kijáró bánásmód és díjazás. (Brian Tracy)

Ha csak rossz dolgokkal találkozol ,nap mint nap?hidd el nem te vagy az oka!

“Az élet játéka, a bumerángok játéka. A gondolataink, tetteink és szavaink visszatérnek hozzánk előbb vagy utóbb, megdöbbentő pontossággal.” (Florence Shinn)

Mindenki tudja, hogy bizonyos dolgokat nem lehet megvalósítani, mígnem jön valaki, aki erről nem tud, és megvalósítja. (Albert Einstein)

"Ne engedd, hogy a körülmények Megijesszenek. Ne engedd, hogy a helyzetek Megkínozzanak. Nézz túl a külsőn. Tiéd lesz A félreismerhetetlen boldogság." Sri Chinmoy

„Férfi az, aki cselekszik, nem kifogásokat keres, hogy miért nem cselekszik.” (Juan Pablo Valdes)

Megdöbbentő, hogy milyen sokan átviszik a tegnap terhét a következő napra. Kudarcaikat napról napra magukkal cipelik, és ezzel megfosztják önmagukat az újrakezdés örömétől. (Gary Chapman)

“Nem tudom mi a sorsod, de egy dolgot tudok: csak azok lesznek igazán boldogok, akik keresték és megtalálták hogyan lehet másokat szolgálni.” (Albert Schweitzer)

Nem az a szabadság, ha mindent megtehetsz, amit akarsz, hanem az, ha nem kell megtenned, amit nem akarsz.
Elmesélném Neked a sírós álmokat, a szíveket és kezeket, s hogy láttam csodáidat. Elmesélném Neked, hogy ébredni nagyon jó, hogy ráncokat írnak a percek, s hogy mégis itt vagyok. Csak telepedj mellém.

Vannak, akik olyannak látják a dolgokat, amilyenek, és azt kérdik, "Miért?" Én sosem volt dolgokat álmodok meg, és azt kérdem "Miért ne?" (Robert T. Kiyosaki)

Olyan igasagos a szeretetted mindenki irant met te igazi uton jarsz is az igasag utjat koveted, a szived tiszta mint a ha liliom szirom a lelked oszinte mint egy angyalokert!

Az vagyunk, amit gondolunk. Mindaz, ami vagyunk, a gondolatainkból táplálkozik. Gondolatainkból építjük fel a világunkat. (Buddha)

"Vagy létrehozod magadnak a jövődet, vagy az áldozatává válsz annak a jövőnek, amit valaki más létrehoz neked." Arthur K. Cebrowski

“Egy asszony csak akkor elégedett teljesen, ha legalább tíz évvel fiatalabbnak néz ki, mint a saját lánya.” (Oscar Wilde)

“A boldogság egy olyas valami, ami megsokszorozódik, amikor osztoznak rajta.” (Paulo Coelho: A Piedra folyó partján ültem, és sírtam)

"Minden ember önmaga kizárólagos törvényhozója - ő oszt ki magának dicsőséget vagy bánatot, ő dönt élete, jutalma és büntetése felől." (Hillarion)

Csak ma megpróbálok csak a mai napnak élni, nem akarom életem minden gondját egyszerre megoldani. Tizenkét órán keresztül képes vagyok megtenni olyan dolgokat, amelyeken egy életen át képtelen lennék.

"Minden tavaszból őrizz meg magadnak egy szál virágot, egy sor éneket. Az évek akkor el hiába hallnak,mindíg dalosabb kerted lesz neked. / Juhász Gyula/

Az, hogy milyen a boldog ember élete, gondolatai milyenségén múlik: így hát ügyelj erre! Ne fogadj be sötét, negatív gondolatokat.Marcus Aurelius

Egy égő vágy, hogy valamit tegyünk és valakik legyünk - ez a startvonal, ahonnan az álmodozónak el kell indulnia. (Napoleon Hill)

Aki élt már egyedül, tudja, milyen természetes dolog a magánbeszéd. A lenyelt szavak marják az embert. Megkönnyebbülünk, ha kikiálthatjuk kínunkat. Aki egyedül hangosan beszél, mintegy a bennünk lakó Istennel társalog.

Az vagyok, aki bárki más is lehet, ha hallgat a szívére. Olyan ember vagyok, aki leborul az élet titokzatossága előtt, aki nyitott a csodákra, aki derűsen és lelkesen viszonyul mindenhez...

“Amikor valami jót cselekszel, csodálatos érzés tölt el. Mintha valaki a lelked mélyén azt mondaná: Igen, mindig így kellene éreznem magam.” (Harold Kushner Rabbi)

"Egy pillanatnyi igazság megszépítheti, és meg is fogja szépíteni a világot. Egy pillanatnyi béke megmentheti, és meg is fogja menteni a világot. Egy pillanatnyi szeretet tökéletessé teheti, és tökéletessé is fogja tenni a világot." Sri Chinmoy

„Amit magadba fojtasz, az belül alattomban tovább rág. És ha megszabadulsz egy-két nyavalyás görcstől, több hely jut az örömöknek.” (Vavyan Fable)

Tanuld meg a megbocsátás művészetét, és alkalmazd először saját magadra. Azután könnyű lesz másoknak megbocsátani.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése